Bécs városát szerintem a legtöbb magyar ember karácsony idején, az adventi vásárkor látogatja meg. Mivel még sosem voltam az osztrák fővárosban, elhatároztam, hogy én semmiképp sem ekkor szeretném megnézni - amúgy sem szívlelem a tömeget és a hideget. Így befizettem magunkat egy 1 napos, buszos kirándulásra, ami bemutatja a lehető legtöbbet a városban. Őszinte leszek, szerintem nagyon megéri, de akik többet szeretnének látni belőle, azoknak 2-3 napot javaslok. Nekem bőven elegendő volt, habár még tervbe van 1-2 visszalátogatás, mert a város gyönyörű, tiszta és felejthetetlen. Bécsre azért is voltam kíváncsi, mert magyar vonatkozásában is történelmi jelentőséggel bír. Tudtátok például, hogy a Habsburg család első meghatározó alakja Guntram der Rieche (Gazdag Guntram) volt, a név pedig onnan ered, hogy a család Habichtsburg (Héjavár) területén telepedett le, és ekkor felvették rövidítésképp a Habsburg nevet. De Bécsben született Gróf Széchenyi István is (a bejegyzésben meg is mutatom hol tudjátok megnézni azt a házat, ahol született) és az is kiderül, miképpen van köze a városnak a budapesti parlament épületéhez.

Gyerekkoromban egyszer volt radikális méretben levágatva a hajam. Ez körülbelül 8 éves koromban történt, de még szinte emlékszem, hogy mennyire sírtam a látványtól. Nálam valamilyen oknál fogva az a kép alakult ki, hogy egy lány/nő/hölgy hosszú hajú. Persze ettől függetlenül csodálattal néztem azokra a nőkre, akiknek elképesztően jól állt a rövid haj. Én 8 évesen nem tartoztam ezek közé, ezért sokszor voltam szomorú is, így talán érthető, hogy miért ragaszkodok foggal-körömmel a hosszú évek alatt megnövesztett hosszú hajamra. Ez alkalommal viszont gondoltunk egy nagyot és megnéztük, hogy állna nekem egy jelentősen rövidebb frizura. Így egy kis retró hangulatot varázsolva a fake bob frizurámmal kimentünk a Deák térre, hogy bemutassunk egy modernizált 1920-as éveket. A poszt címe egy Kálnoky László versből kiragadott részlet, amely leginkább a hajra illetve a bőrömre reflektál.