Én azt vallom, egy kicsit mindannyian meg kell, hogy őrizzük gyermeki énünket, annak érdekében, hogy ebben a kegyetlen világban is emberként tudjunk viselkedni. Aki ismer ennek, annak ez nem újdonság, hiszen mindig egy nevetős, mosolygós lány vagyok, tele élettel és vidámsággal. Talán ebből kifolyólag imádom a tavaszt is, mivel minden élettel és színnel töltődik meg. Örömömet kifejezvén egy gyönyörű mustárszínű szoknyácskát vettem a POPO-tól a WONDERLAB-ben, mert ez a fazon nagy sikert arat a nemzetközi placcon is, ráadásul mi sem jobb, hogy én magyar designer darabot hordhatok. Ez a farmer anyagból készült miniszoknya elöl végig patentos megoldással készült, ami praktikus a levételt és a felvételt illetően is. Ezzel a MONIK-tól kapott édes cicusos puha anyagból készült felsővel vagány, fiatalos megjelenést kölcsönöz - ki sem nézek 25-nek ugye? :P. Az időjárás szeszélyességét figyelembe véve egy kis kabátkát is magamra kaptam a SUGARBIRD-től, ami a műbőrhatású betétek miatt kis rockos hatást kelt. Ezt egy elegánsabb fazonú TIMROSE kis válltáskával puhítottam, ami a szürke-fekete-fehér színeivel a szett egyik ékköve. Ékszernek minél kevesebb darabot használtam, ezért csupán egy TIMEABARTOS félig bőr félig szőrös fülbevalóját vettem fel. Tavaszi cipellőnek pedig bátran ajánlom ezeket a fűzős fazonokat, mert én teljesen beléjük szerelmesedtem. Ezt a darabot a Cin cin Amica-ban vadásztam le utolsóként, ami hihetetlen szerencse, hogy pont egy 37-es volt. Engem az indiánokra emlékeztetett, ezért is a fonásos hajkorona illetve a poszt címe is, hiszen a Koakotsalgi a "vadmacska" törzs neve volt.
Tavaly óta izgatottan vártam az idei Glamour gálát is, hogy ezúttal mivel kápráztatnak el. Idén a Várkert Bazár szolgált helyszínül a rendezvény megtartásához, ahol számos blogger mellett celebek és hírességek is jelenlétüket tették. Örömmel nyugtázta, hogy a hostess lányokon kívül igen sok vendég is magyar tervezői darabban tündökölt - amellett, hogy természetesen, mint mindig jómagam is magyar designer darabokban jelentem meg. Elbűvölő érzés volt Tomcsányi Dóri, Sármán Nóri és számos, általam is ismert tervező ruháit látni egy ilyen nagyszabású eseményen. Büszkeséggel töltött el, hogy van remény atekintetben, hogy divatba jöjjön a magyar emberek körében a hazai designer ruhadarabok viselete.
Térjünk rá a finomabbnál finomabb falatokra, melyekből idén sem volt hiány. Én leginkább a sütikkel - egészen pontosan gyümölcskosárkákkal - tömtem magam, ami elképesztően íncsiklandozó volt. Emellett megkóstoltam valamiféle sajtos apróságot is, de az nem igazán az én ízlésvilágomnak készült. Érdemes kitérnem a díszítésre is, hiszen Edinas paper installation által készített mesés papírvirágok borították a termet, ami nemcsak gyönyörű volt, hanem tavaszias hangulatot varázsolt.
Nagyon sokat töprengtem, miben jelenjek meg idén a gálán. Tavaly egy csodaszép BEANGO ruhában tündököltem és Bea számára most sem okoztam szerintem csalódást, hiszen az új "Eyes of BO" kollekció egyik szemes mintázatú crop-topját választottam ZOE PHOEBIC látványos szoknyájával, ami egyben elegáns ugyanakkor vagány összeállítás lett. TIMEABARTOS klasszikus fekete cluthc pedig tökéletesen ellensúlyozta a sokféle színt, ami az öltözékben megjelent. Ékszernek egy szolid THE MAMA KIN-t viselek, ami kecsesen kiemeli a kezet.
Nagyon sokat töprengtem, miben jelenjek meg idén a gálán. Tavaly egy csodaszép BEANGO ruhában tündököltem és Bea számára most sem okoztam szerintem csalódást, hiszen az új "Eyes of BO" kollekció egyik szemes mintázatú crop-topját választottam ZOE PHOEBIC látványos szoknyájával, ami egyben elegáns ugyanakkor vagány összeállítás lett. TIMEABARTOS klasszikus fekete cluthc pedig tökéletesen ellensúlyozta a sokféle színt, ami az öltözékben megjelent. Ékszernek egy szolid THE MAMA KIN-t viselek, ami kecsesen kiemeli a kezet.
|| BEANGO : croptop ||
|| ZOE PHOEBIC : skirt ||
|| THE MAMA KIN : bracelet ||
|| TIMEABARTOS : clutch ||
#fashionblog | #fashionblogger | #urbanoutfitter | #hungarianblogger | #lookbook | #lookbookhun | #atestilusod | #outfitoftheday | #hunfashion |
A mentát csodás, üde tavaszi színnek gondolom, így talán nem is csoda, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek, amikor ezt a szettet összeállítottam. Az alapkoncepció a menta és a fehér szín kombinálása volt megbolondítva egy kevés levendulával. A DEICHMANN edzőcipő választéka közül rögtön ez a darab tetszett meg, ezért azonnal le is csaptam rá. A WONDERLAB-be térve pedig megakadt a tekintetem a ZAGABO pelerinjén, ami szintén ebben a csodás színben pompázik. Tekintettel arra, hogy nem akartam a mentát eltúlozni, hiszen az már ízléstelen lett volna a felsőn és cipőn kívül csupán az AME CREATION menta és levendula nyakláncát választottam kiegészítő gyanánt. Alsó résznek a MONIK fehér nadrágját vettem fel, hogy ellensúlyozzam az erőteljesebb színeket egy semleges árnyalattal. A TIMROSE levendula színű kocka alakú hátitáskája pedig nemcsak színvilágában, hanem a sportos stílushoz is remekül passzol
Szeretem a tavaszt. A legszebb évszak, mert ilyenkor rügyet, virágot bontanak a fák és minden színbe borul. A természet állandó inspirációs forrás a számomra, ezért mi sem lenne megfelelőbb outfit, mint egy világos pasztell színekből álló szett, apró erőteljesebb színárnyalatokkal megfűszerezve. Mivel a tél típusba tartozom a sötétbarna hajam és a világos bőröm miatt, a kék színek és a világosabb árnyalatok - a hideg színek - előnyösen állnak. Ebből, és fazonjából kifolyólag tetszett meg ez az elképesztő HARKODETTY kabát, ami többféle testalkatú hölgy számára is remekül állhat a szabása miatt. A csodás pasztell, világos színe pedig üdeséget varázsol az egész kinézethez. A tavasz remek motivációt nyújthat arra is, hogy elfelejtsük a komor színeket és alul is merjünk világos árnyalatokhoz nyúlni. Így tettem én is, amikor ezt a MONIK fehér magasított derekú nadrágot választottam, amit azért tartok előnyösnek, mert segít kialakítani azt a nőies alakot, amit egy sima nadrág nem feltétlen tenne. Felső résznek egy lágy esésű B'BLANCA ujjatlan blúzt vettem fel, ami kávészíne és ezüstös betétei miatt passzolt a szett stílusához. Kiegészítő táskaként TIMROSE egyik általam leginkább favorizált darabját láthatjátok. Púder színével nemcsak a cipővel, hanem a blúzzal is harmonizál, plusz az élénk magenta kapocsrésze kiemeli a táskát az összképből. A bájos fűzős lábbelit a DEICHMANN-ból választottam, mert számomra romantikus hangulatot sugárzott, így illeszkedett a tavasz inspirálta öltözékhez.
A tavasz beköszönt az ablakon hozzánk, így lassacskán lekerülhet rólunk a télikabát és jöhetnek a pulcsik, a poncsók és egyebek. Bevallom nem is gondoltam volna, hogy a bordó szín jól állhat nekem, viszont ez a szett megmutatta, még saját magam számára is tudok meglepetést okozni. Ez a MONIK poncsó a gombos megoldásával tetszett meg, mert egyszerű és gyors, ráadásul kellemes anyagból készült. Ehhez egy egyszerű szabású APRÓ ÁLMOK felsőt vettem fel, ami könnyen kombinálható más ruhadarabokkal a színéből és fazonjából adódóan. A farmert a hétköznapokon kifejezetten kedvelem, mert bármivel felvehetem, és akár sportos, akár elegáns cipővel is hordhatom. A bordó színt a kiegészítőben is észrevehetitek, ami egy TIMROSE clutch szürke betétekkel tarkítva. Ezeket a clutch-okat azért kedvelem annyira, mert lekorlátoznak, hogy csak a legszükségesebb dolgokat pakoljam magamnak el.
"Miért olyan nagyok a szemeid? Hát azért, hogy jobban lássalak!" - ismerős nektek is? Gyerekkorom egyik legkiemelkedőbb meséje a Piroska és a Farkas, amit már számos rajzfilm, film, fantasy és egyebek dolgoztak már fel és lehetetlen úgy felnőni, hogy valaki ne ismerné. Ebben a posztban életre keltettem Piroskát és a bőrébe bújtam. A Farkas pedig az én világomban az, aki ravaszul túljárt az eszemen, kihasználva naivitásomat. Úgy gondolom mindannyiónk életének megvan a maga Farkasa, akivel szembe kell néznünk és le kell győznünk. Amikor még ősszel megpillantottam ezt a poncsót ANDREASZANYI-tól, azonnal rabul ejtett, hiszen mindig is a pirosköpenyes kisleány helyébe akartam lépni, hacsak percekre is. Hihetetlen élvezetes volt Budapest szigetecskéjén az erdőben, fák között imitálni, hogy én a modern Piroska vagyok. Izgalmas érzés, ahogy a fák sűrűjében körülvesznek a fenyőfák és amit a külső szemlélő lát, az nem más mint egy nagy piros kabátka.
Meghökkentően elbűvölő és fenomenális. Ezekkel a szavakkal tudnám illetni Daalarna - Benes Anita ruhakölteményeit. Egytől egyig magávalragadóak voltak. Csak és kizárólag legekben tudok megnyilvánulni róluk és engem valamennyi darabbal megvett kilóra. Azt számolgattam a bemutató alatt, hány ruha tetszik, hányszor is kell férjhez mennem, hogy mind rajtam legyen. A kedvenceimet összegyűjtöttem nektek itt képekben, hogy ti is gyönyörködhessetek bennük. Őszintén szólva vétek lenne bármi szakmai kritikát is megfogalmaznom, mert ezt lehetetlen szavakba önteni. A fazonok kreatívak, csodásak, a csipkebetétes ruhák meseszerűen hercegnőiek, semmi habos-babos. Szimple és egyszerű elegancia, ami áradt a kifutóról. Igazi tavaszt varázsolt szerintem mindenki szívébe.
Amikor kijött a körlevél az Instyle Award díjátadó gálára, miszerint a dresscode Black&Gold, az első gondolatom az volt, hogy "te jó ég ezt nem hiszem el", utána azon morfondíroztam, miképpen tudnám valamelyest kijátszani az öltözködési kódexet, mivel tudnivaló rólam, hogy a fekete színt ki nem állhatom, igyekezem minimálisra szorítani. Így a MONIK-tól kértem némi segítséget, és nem csalódtam ebben a gyönyörű háromnegyedes nadrágban, ami egyrészről egy sérülést is tökéletesen takart - leestem a futópadról, így a két térdem totálkárosra sérült - másrészről elegáns és kényelmes viselet volt. Tekintettel, hogy mindenképp megtörni akartam a feketét, egy fehér fodros ujjú LUXURY KISS ME felsőt választottam, amivel jelentősen kitűntem a tömegből, hiszen mindenki 100%-osan eleget tett a feketének - kivéve természetesen engem...azt a lázadó lelkemet nem lehet letörni. Cipellőnek a DEICHMANN aranypántos magassarkúját választottam, eleget téve a "gold" előírásnak. Ezek a fajta cipők azok a lábbelik, amiket a legkevésbé sem a kényelmük miatt kedvelünk. Bevallom, hogy ha több órát kellett volna eltöltenem benne, lehet, hogy nem érem meg a másnapot. De egy 1-2 órás rendezvényhez tökéletes volt, gyönyörű és előkelő. Kiegészítőnek felülre egy fehér FOLENTA DESIGN & JEWELLERY nyakláncot választottam, karkötőnek és fülbevalónak pedig TIMROSE bőr ékszereit. A táska volt talán a legnehezebb számomra, de ebben TIMEABARTOS egy mágneses cluth-a segített ki, amibe mindenem elfért kényelmesen, és nem kellett cipzarral sem bajlódnom.
|| LUXURY KISS ME : blouse ||
|| MONIK : pants ||
|| FOLENTA DESIGN & JEWELLERY : necklace ||
|| TIMROSE: bracelet, earring ||
|| TIMEABARTOS : clutch
|| DEICHMANN : shoes ||