Újra elérkezett az idő a Budapest Fashion Weeknek, amit ez alkalommal is a Prlmnt épütében rendeztek meg. Őszintén szólva, mivel már tapasztaltabb vagyok ezen a téren, nem számítottam nagy dolgokra, viszont számomra nagyon kedves tervezők alkotásai voltak az egyik bemutatón, így a minimum az volt, hogy megtisztelem őket és mert iszonyúan kedvelem a munkáikat. A bővebb posztban láthatjátok majd melyik volt ez a bemutató. De előtte kis élménybeszámoló következzen. Az első sorban ültem, nagyon édes névjegykártya is fogadott - Köszönöm Andi!!! - aztán Heni mellett helyet is foglaltam és vártuk a bemutatókat. A már-már elmaradhatatlan tűzszínház produkció füstjei után, kinyitották az ajtókat-ablakokat, így a nézőtér megfagyott, ezért nem tartottam jó ötletnek azt, hogy télen ilyen előadást tartsanak zárt térben. A fellépő ezen az első napon a Passed volt, akikről ezelőtt nem hallottam, de egy kissé melankolikus számokat játszottak, így nem tüzelték fel a közönséget, sőt több, mint a fele el is hagyta a nézőteret. Azért büszke voltam magamra, mert kitartottam, hogy gratulálhassak Andinak, de a végén már úgy vacogtam, hogy a sálamat is takarónak használtam. |
A hideg időben csodálatos, szinte varázslatos látvány, ahogyan a nap fényei előbukkannak. Ezt a jelenséget sikerült képeken is megörökítenünk, ami teljesen elbűvölt, remélem titeket is. A karácsony közeledtével, mostmár az ünnepre hangolódnak az emberek, így én is. Éppen ezért választottuk ki a MONIKkal ezt a ruhát arra, hogy valakinek majd örömet okozzon. A fehér színt ilyenkor kifejezetten kedvelem, mert tiszta, akárcsak a frissen hullott hó. Az ártatlanságot és tisztaságot jelképezi a számomra, ráadásul az ünnepi légkört fokozván apró gyöngyöcskék díszítik, amik még inkább emelik aktuálissá tették. Ehhez a csodás felsőhöz egy fekete egyszerűbb AMNESIA leggingset vettem fel, mert a farmer megtörte volna az emelkedett elegáns stílust, így viszont a harmónia megmaradt. Ékszernek pedig azért választottam egy THE NAAN DESIGN fülbevalót, mert a karkötőt vagy nyakláncot indokolatlannak gondoltam, ellenben így remekül kiegészíti a felső részt a különleges formájával és fehérségével. |
A különleges szoknyák a gyengéim, ez ennél a posztnál is látható, hiszen ennek a rózsaszín szivacsszerű anyagból készült DIVUM szoknyának lehetetlen volt ellenállnom. Amint megláttam az új kollekció lookbookjában azonnal tudtam, fel kell vennem magamra. Igazán mesés volt és a blézer is tökéletes kiegészítése lett. A blézereket azért szeretem, mert változatosan tudnak feldobni 1-1 szettet. |
A történelem és az irodalom volt a két kedvenc tantárgyam az általános és középiskolában egyaránt. Így nem nehéz rájönni, milyen boldog és lelkes voltam, amikor meghallottam, hogy a DIVUM filozófia és egyéb idézeteket fog megjelentetni a pólókon és pulcsikon. Azonnal imádtam az ötletet, a kivitelezés pedig szerintem mesés lett. Egyszerű fazon, mély mondanivalóval. Pontosan azért is szeretem annyira, ezt a pulóvert, mert tökéletesen jellemez mindent ami ÉN vagyok. Egy egyszerű lány, aki mély gondolatokat szeretne ébreszteni másokban azáltal, hogy a magyar tervezőket mutatja be. A filozofáláshoz nekem valamiért a lekerekített dolgok jobban illenek, így választottam a szetthez a PAKAMÉ egyik új kollekciójából való táskát, aminek különlegessége a kör alakjában és az érdekes anyagában rejlik. A címet szintén Szókratésztól választottam, ami magyarul annyit tesz, "ismerd meg önmagad". |
A Digital Divas az év egyik legnagyobb blogger-eseménye, amelyre mint tavaly is szinte kötelezően elmentem. Egy nagyon különleges outfittel kápráztattam el a jelenlévőket, amelyre több dicséretet is kaptam, aminek őszintén örültem. Ez a csodaszép csajos mintákkal teli fodros SI.MON.SI ruha valóban tündérien fest, de nem csupán rajtam, hanem szinte bárkin. A rózsaszínt igen kedvelem, mert bájos szín és ártatlanságot sugall. Plusz mi másban is képviselhettem volna a divatbloggerséget legjobban, ha nem egy olyan ruhában, amelyen minden megjelenik ami beauty és fashion. Ehhez az önmagában is különleges darabhoz egyszerűbb ékszert vettem fel, amit a SOADYART-tól kaptam. Azért döntöttem emellett a darab mellett, mert gyermeki énemre emlékeztetett, amely hisz a varázslatban és én is magamon akartam tudni egy kis darabot a csodából. Sokat morfondíroztam a lábbelin, mert egy átlagos magassarkúval túl egyszerűnek találtam, így egy kicsit jobban megbolondítottam a szettet.
|
Mivel is kezdhetném ezt a bejegyzést, mint azzal, hogy...
Beetlejuice!Beetlejuice!Beetlejuice!
Ha valami rémisztő jelenségre kell gondolnom, ami másrészről nekem kedves, akkor egyértelműen a háromszor is leírt úriemberre gondolok, akivel gyermekkorom szerves részét töltöttem, ha mesenézés volt. Beetlejuice az, aki egyszerre horrorisztikus és szerethető. A halloweent egyébként én nem ünnepelem, valahogy nekem nem fér össze a halottak napjával, úgyhogy én beöltözéses hajlamaimat inkább farsang táján élem ki. Viszont nemzetközi téren jellemző ilyenkor a halloween inspirálta outfit poszt, így úgy döntöttem hozok nektek is valami kicsit hasonlót. És természetesen ki más inspirálhatott volna jobban, mint a csíkos szerelésbe bújt szellem!
|
Meghatározó elem volt éppen emiatt a csík. Ehhez BORIANA lehengerlően elbűvölő majdhogynem földig érő kardigánját választottam, ami azt a fajta eleganciát képviselte számomra, amelyet egy Mrs. Beetlejuice-tól elvárnék. Az elegáns vonalat a kiegészítőknél is meghagytam, ami remek döntésnek bizonyult a harmónia megteremtésében.
A JUDIT TAKÁCS DESIGN fekete clutch letisztult stílusával és lekerekített fazonjával bárhol és bármikor kitűnő választás lenne, a fekete-fehér KELAU nyakláncnál pedig kevés olyan ruhadarab van, amihez ne állna jól a semleges színeinek köszönhetően. Az összhangról pedig a képek tanúskodnak leginkább, amihez még a hajam is úgy gondolta, hogy illik hullámosnak lennie.
|
Talán minden fotózás közül ez volt a kedvencem, nem csupán a ruha, hanem a fotózás körülményei miatt is. Miközben a képek készültek rólam, odajött egy ember és közölte, hogy ő el szeretne engem venni feleségül, annyira szép vagyok. Természetesen nemet mondtam erre a majdnem visszautasíthatatlan ajánlatra, mert valószínű, hogy a párom nem örült volna, ha elfogadom. De mindenképp meghatározó vicces momentum volt az életemben. Visszakanyarodva a szetthez, az inspirációja a már sokszor emlegetett Sailor Moon volt, nagyon szeretem a misztikus világot, ami körbeveszi a mondanivalóját, így számomra ez kimeríthetetlen inspirációs forrás. A mesében a harcosok erejüket a kristályokból nyerik. Pontosan ezt a kristályokkal és fényekkel teli varázslatos világot ábrázoltam ezzel az összeállítással.
|
Az EOSINE táskáiért már a blog indulása előtt is teljesen odavoltam, annyira különlegesek és egyediek. A kollekció új darabjaira, mint amilyen a kezemben lévő is ez hatványozottan is igaz a szemkápráztató ezüstös csillogása miatt. Ha már a téma a kristály volt, akkor mi sem lenne egyértelműbb ettől a BTQ kristály mintás felsőtől. Szerelem volt első látásra. Az tetszett a legjobban, hogy mindenki sportos elemként képzelné el ezt az ujjatlan topot, mégis én valami sokkal elegánsabb körítést tettem hozzá és szerintem megérte. Ez a gyönyörű műbőr ASHBURY szoknya valószínű nem csupán az én szívemet dobogtatta meg elképesztően szép fazonjával. Valóságos dívának éreztem benne magamat. A nyakamban lévő igen extrém ékszerről is ejtenék néhány szót, hiszen fontos szerepe van az outfit kialakításában. Nem csupán a színei nyűgöztek le ennek a NOEN darabnak, hanem a nem mindennapi formája és anyaga.
|