A Halloween annak ellenére, hogy nem magyar ünnep, megmozgatja az embereket, mert kicsit kimozdít minket a szürke hétköznapokból, kreativitásra adjuk a fejünket és elkezdünk azon gondolkodni, kinek a bőrébe bújjunk legalább egy napra. Idén nektek egy Addams Family Wednesday inspirálta öltözetet mutatok nektek, példaképp, hogy a magyar designerek munkáiból sem lehetetlen beöltözni.
A múltkor már írtam nektek a zöldgondoskodás AZURE barackos tusfürdőjéről, amit alapvetően kislányok számára készítenek, azonban nekem annyira pozitív volt a tapasztalatom, hogy úgy gondoltam miért ne próbálnék ki többféle terméket is tőlük. Így az egyik DIP vásáron kezem ügyébe akadt az almás tusfürdőjük, aminek illata úgyfent megtetszett, ezért rögtön megvásároltam. Az állaga ugyanolyan folyékony, mint barackos verziójának, ugyanakkor az illata szintén kellemes és andalító. A gyümölcsös illatokat előnyben részesítem minden esetben és ezek a hazai gyümölcsillatok számomra a gyerekkoromat idézik, így igen kedvesek nekem. Amint felbontottam a tusfürdőt, rögtön megcsapott a kellemes almaillat, mint amikor reszelt almát készítek kis fahéjjal. A sok természetes anyagnak köszönhetően a habzása nem olyan intenzív, viszont ez tisztító hatását egyáltalán nem csökkenti és nem győzöm hangsúlyozni, hogy az illata mesés. Igazából még nekem is játékossá és élvezetessé tudta tenni a zuhanyozást, tehát akiknek gyerekei vannak, azoknak bátran ajánlom, mert a gyerekek garantáltan imádni fogják - de megkockáztatom, hogy a szülők is előszeretettel fogják használni. A sok-sok pozitív tulajdonsága mellett, ami talán a legfontosabb, hogy termékeiket állattesztek nélkül készítik! Szükségesnek tartom ezt hangsúlyozni, mert ők is érző lények épp ezért igyekszem olyan termékeket vásárolni, amiket nem tesztelnek állatokon!
#beautyblog | #beautyblogger | #producttester | #hungarianblogger | #productreview | #beautypost | #atestilusod | #beautyoftheday | #hunbeauty |
|| CSISZÁR ZITA : fotók ||
Az év talán legpatinásabb eseménye a Mercedes Benz Fashion Week. Bloggerek, celebek és rengeteg divatmániás várja ezt a hétvégét, hogy elsőként láthassa meg a hazai tervezők kollekcióit. Amint azt tudjátok, szívemen viselem a magyar divat sorsát, ezért jómagam is bezsongva vártam a rendezvényt, amit nálam hosszas készülődés előzött meg. Sok blogger azért nem vett részt a bemutatókon, mert a PRESS korlátozott létszámban kapott beengedést, én viszont nem bíztam a véletlenre, így a legdrágább két napos bérletet vásároltam meg, hiszen egy divatbloggernek áldoznia kell néha a hóbortjára. Ezután következhetett minden napra előre megtervezni, hogy milyen öltözékben legyek - amik természetesen magyar termékek legyen - és persze, hogy milyen különleges ruhát vegyek fel a Gombold újra! döntőjére. Szombaton és Vasárnap napközben a kényelemre fókuszáltam öltözködés szempontból, a lényeg számomra az volt, hogy kiemeljen a tömegből, mégis laza és csajos legyen. Ugyanakkor a Gombold újra! eseményre mindenképp olyan ruhát akartam, ami az emberekből a HŰHA életérzést váltja ki.
A két napos rendezvény olyan divatbemutatóit mutatom be nektek a cikkben, amelyek magyarok és számomra kedvesek, valamint nagyon karakteresek és látványosak. Éppen ezért nem mindegyik bemutatóról készítettem véleményt.
A két napos rendezvény olyan divatbemutatóit mutatom be nektek a cikkben, amelyek magyarok és számomra kedvesek, valamint nagyon karakteresek és látványosak. Éppen ezért nem mindegyik bemutatóról készítettem véleményt.
A helia-d termékek fekete-arany designja már önmagában is az eleganciát és egyfajta érett nőiséget sugároz számomra, ezért nagyon kedvelem a márka kozmetikumait. Tudtátok, hogy a márka nevében a D, Debrecenre utal, mivel eredetileg Helia-Debrecen névvel indult a forgalmazás? Azóta csodálatos utat jártak be és a brand igazán szép sikereket tud magának külföldön és itthon egyaránt, ezért tartom fontosnak, hogy ha már ilyen nemzetközileg is elismert kozmetikumaink vannak, akkor ne külföldi termékek sorakozzanak a fürdőszobáink polcain, hanem hazaiak.
Kevésbé hűvös napokon bőven elegendő egy laza pulóver és farmer, ezekben mindig kényelmesen és jól érzem magam. A MARIANNA HERRHOFER-ben vettem ezt a nagyon puha anyagból készült oversize fazonú pulóvert, ami kellemes, puha és rendkívül meleg. Figyeljünk oda pulóverválasztáskor, hogy olyan darabot vásároljunk, ami amellett hogy szellőzik, melegít is bennünket. Az oversize fazonnak köszönhetően sokféle alkat viselheti, a semleges szín pedig könnyen kombinálhatóvá teszi gardróbunk többi elemével, akar - ahogy nálam - egy egyszerű farmernadrággal. Nagyon kedvelem a magassarkú velúr bokacsizmákat, mert nőiesek, de a lezser ruhákhoz is jól mutatnak. Kiegészítőknek letisztult stílusú darabokat vettem fel, mint amilyen a THE MAMA KIN karkötője. Szeretem a kreatív öltözködést így a THE MAMA KIN egyik gyűrűje tökéletes fülgyűrűnek bizonyult, amit azért szeretek, mert nekem csak az egyik fülemben van lyuk, így mindig nehéz a fülemet "díszíteni". Karkötőnek az URSHA raw kollekció rózsakvarc darabját vásároltam meg a WonderLab designer boltban. A #sertees kollekció megalkotásának folyamatát végignézhettem TIMEABARTOS X TIMROSE kollaborációjaként, és talán nem titok, hogy jó barátnőim is ezek a tehetséges leányzók. Az első kész sertés clutch-ot nekem készítették és egyedivé is tették a belsejében található kis szívecskével. (Ha kíváncsiak vagytok a többi clutchra a webshopukon megtehetitek). A rózsakvarc nemcsak a karkötőmben, hanem a PEACHES HANDMADE JEWELLERY nyakláncomban is visszaköszön, nagyon kedvelem ezt az ásványt, mert állítólag segít a szerelemben, nem mellesleg gyönyörű színe van, ami sok mindenhez hordható.
Ez a szett tökéletes példája, hogyan dobjunk fel egy egyszerű hétköznapi monokróm utcai viseletet könnyedén. Elegendő csupán egy olyan színt belecsempésznünk az összeállításunkba, ami karakteres és merész - például piros, vagy királykék - és máris egy látványos, de nem giccses megjelenést kapunk. A nagyvárosi nő laza sportos eleganciáját egyedi, már-már különc témával egészítettem ki TIMEABARTOS és TIMROSE #sertees - sertés - táskakollekciójának egy darabjával, amely azért is különleges számomra, mert elképesztő kreatív kollaborációról van szó, kreatív inspirációval és a részletekig kidolgozott és felépített kollekcióról a design-től kezdve a lookbook-kal bezárólag. Így nagy büszkeség számomra, hogy a kedvenc fazonomat, ami a Poci elnevezésre hallgat megvásárolhattam tőlük - webshopon és a Fian concept store-ban is megtalálhatjátok őket -. A fehér és a fekete mindig remek választás legyen szó bármilyen eseményről, az átmeneti időszakban pedig ezek a színek igazán dominálóak. A legkönnyebben beszerezhető és legkönnyebben variálható darabok a fehér mintás lezser fazonú pólók, én ezeket a design vásárokon szerzek be 2000-5000 Ft között. A képeken rajtam lévő pólón MANKABYMONIKA grafikája található, ami azért tetszett meg, mert az alján egy "ma sem főzök" felirat van. Ezt annyira jópofának találtam, hogy rögtön vettem is belőle és nem bántam meg, mert remek anyagból készült póló és a grafika is egyedi. A hanyag eleganciához egy MARIANNA HERRHOFER magasított derekú masnis fekete nacit vásároltam, ami árkategóriában, minőségben és kivitelezésében is lenyűgözött. A kiegészítők a minimalizmus jegyében kerültek kiválasztásra az ékszeresládikámból, melyek közül a letisztult fekete szén PERSONAL PERCEPTION karkötő, az apró fehér-csillogó gyöngyökből álló az OOH MY DEER happy bracelet karkötője, a kis fehér fülbevaló pedig betonból készült BIBE ÉKSZER. Olyan szerencsés időjárást fogtunk ki, hogy a nap is kisütött, így az új szerzeményemet, egy CONCEPT EYEWEAR napszemüveget is megmutathatom nektek.